A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kerékpárút. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kerékpárút. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. május 3., hétfő

Kerékpárutak 2.

Négy évvel ezelőtt látogatást tettünk néhány kollégával az önkormányzat városgazdálkodási irodájában, ahol az illetékes előadónak bemutattuk elképzelésünket a kerületet behálózó kerékpárutakról. Komoly és értő fülekre találtunk. A gond csak az volt, hogy minden válasz azzal kezdődött, hogy alig van pénze az önkormányzatnak a kerékpáros közlekedés fejlesztésére a kerületben. Próbáltunk érvelni a fokozatossággal, a kevés anyagi ráfordítással létrehozható változásokkal, eredménytelenül. Itt annyiban maradt a történet hosszú ideig.
Elképzelésünk az volt, hogy a kerületet hosszanti- és keresztirányban kijelölt utcákkal be lehet hálózni úgy, hogy minden fontos közintézmény, bevásárlóhely és nem utolsósorban oktatási intézmény elérhető legyen biztonságosan.
Ehelyett tavaly, talán év végén, megszületett a kerület első önállóan eltervezett kerékpár útjának terve + a pályázat:

2010. május 2., vasárnap

Kerékpárutak

Az előző bejegyzésben említett kör tképpen az adott kerület, jelen esetben Kispest, illetve talán még a környező kerületek, Lőrinc, Erzsébet esetleg Kőbánya. De maradjunk Kispesten.
Az elmúlt 20 évben a kerületben sikerült 150 méter bicikliutat építeni: Nyáron egy kicsit biztatóbb a helyzet. Lehet rajta közlekedni. Mint most például: Ezen kívül létezik még egy rövid szakasz párhuzamosan a Nagykőrösi úttal, de ha jól tudom, annak megépítéséhez az önkormányzatnak nem sok köze van.
Ezeken kívül van Kispestnek egy úgynevezett országos kerékpárútja (Zalaegerszeg utca), ami attól az, hogy egyrészt annak nevezik, másrészt van néhány kerékpárútjelző tábla kitéve. És egy nem oly régi újdonság ugyanitt: a Hunyadi kereszteződésnél a járdát egy szintbe hozták az úttesttel, nem kell ugratni. Az már egy más kérdés, hogy ezen a zebrán, pedig zebra, életveszélyes az átkelés a felüljáróról érkező autók nem megengedett sebessége miatt.